Lewis Hamilton csupán a harmadik angol, aki nagydíjat tudott nyerni a német elitmárka színeiben, a Mercedesszel az idei Magyar Nagydíjon. Közvetlen elődje Stirling Moss volt az '50-es években. Még korábban pedig a háború előtti hős, Richard Seaman.
Pontosan száz éve, 1913-ban született.
Az angol nemesifjú pályafutásának története különös, és tán soha senki nem akadt rajta kívül az autósport amúgy nem túl hosszú krónikájában, akinek sorsa, még halálában is ennyire összeforrott volna a nagypolitikával. Angolként került 1937-ben a világverő Mercedeshez. Az Ezüstnyilak oldalán akkor a horogkereszt virított. Seaman-nek már a szerződtetése nem volt sima ügy: Alfred Neubauer választását - a sok német sztár, Cararrciola, Manfred von Brauchitsch, Hermann Lang mellé - maga Adolf Hitler hagyta jóvá. Jól jött a Führernek, hogy az autósportban is világuralomra törekvő ambícióihoz egy angolt tudott megszerezni. Holott Seaman-t mindenki próbálta visszatartani a német affértól, szülei közül is leginkább édesanyja, Lilian Beattie Seaman. A nemes hölgy már annak sem örvendett, hogy csemetéje, akit a Trinity College-ban neveletetett, és diplomáciai pályára szánt, éppenséggel egyik iskolatársa, Whitney Straight biztatására fordult végleg az autóversenyzés felé.
Az amerikai Straight a sebesség megszállottja volt, saját versenyistállót üzemeltetett, volt repülőgépe, és bűvkörébe vonta Seamant. Aki, persze, szintén nem volt rosszul eleresztve otthonról, hiszen - mai pénzben számolva - legalább 10 millió fontnyi örökség várt. Nem csoda, hogy már első próbálkozásainál egy Bugattit "tudott" rommá törni, bár kétségtelen, hogy tehetsége is hamar kiütközött. ERA, Delage és Maserati kocsik volánja mögött egyre-másra nyerte a különböző szintű verenyeket, 1934-től már nemzetközi szinten is - többek között a Bremgartenben rendezett Svájci Nagydíjat. Üzletember apja ugyanúgy rossz szemmel nézte versenyzői törekvéseit, hiszen jobban szerette volna, ha a tory pártban lépked előre a parlamenti mandátum felé. Mivel Dick makacsul ragaszkodott az autósporthoz, a bősz apa kilátásba helyezte fiúi javadalmának teljes befagyasztását - de mielőtt ez ügyben intézkedhetett volna, szívinfarktusban elhunyt. És miért? Nos, azért, mert éppenséggel a már említett 1934-es berni futamon halálos balesetet szenvedett Hugh Hamilton gyászhíre és Seaman győzelme Angliába először fordítva érkezett meg: vagyis idősebb Seaman-nel azt közölték, hogy a fia halt meg. És ebbe ő halt bele.
Tény, hogy Seamant és családját egy pillanatig sem lehet azzal "vádolni", hogy baloldaliak lettek volna, és Dick maga is tagja volt az erősen jobbos Carlton Klubnak, ám az, hogy náci szimpatizáns lett volna, nem állja meg a helyét. Természetesen tudta, mit tesz, amikor - mint állították egyesek - fausti szerződést kötött a Mercedesszel, de saját szempontjából mindenképp helyesen döntött. Kétségtelen tény az is, hogy akkoriban ő volt az egyetlen brit, sőt angolszász sportoló a földkerekségen, aki a horogkeresztes zászló égisze alatt érte el sikereit.
Anyjának így írt egyik levelében:
"Hitler nem tűri a lazaságot. Itt mindenkinek keményen kell dolgoznia. Újjáépítette és újjászervezte az országát, ezért hisznek benne és sorakoznak fel mögéje. Most Ausztria van soron, Hitler őket is magához vonja, mert itt az ideje, hogy ők is összekapják magukat. Szemét, mocsok, lustaság - ez a jellemző erre az országra. És mindez úgy, hogy az emberek többsége egész nap egy kávé mellett ücsörög a kávéházakban és csak panaszkodnak."
A derék anya így válaszolt a fentiekre:
"Ó, mily meggyőző, hogy Herr Hitler így elbánik a munkakerülőkkel, a selejttel, a kommunistákkal!"
De milyen érdekes, hogy miközben a családjától Seaman gyakorlatilag csak elutasításban részesült, a Brit Autóversenyzők Egyesületének (British Racing Drivers' Association) elnöke, Lord Howe folyamatosan bíztatta a fiatal versenyzőt:
"Csak ne aggódjon semmit. A sport nem ismer határokat. Baráti kapcsolatokat kell ápolnunk ezzel a Németországgal is. Semmi gond, ha a németek olyan angol bajnokot istenítenek, mint ön."
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a világverő német versenyistállók - Mercedes, Auto Union - versenyzőgárdájában voltak más külföldiek is. Olyan sztárok, mit Achile Varzi, Luigi Fagioli vagy a legnagyobb mítosz, Tazio Nuvolari. De nem mindegy, hogy ők olaszok voltak, a szövetséges fasiszta Olaszország pilótái - vagyis, mondhatjuk úgy, baráti országból. Versenyzett német színekben a híres Louis Chiron is - ám biztosak lehetünk benne, hogy még a békeidőben is Anglia számított a Harmadik Birodalom legnagyobb ellenlábasának. És angolként csak Seaman szegődött német szolgálatba...
De térjünk vissza oda, hogy 1936 őszén Alfred Neubauer táviratilag hívta meg Seamant egy monzai tesztre. Ezt a táviratot a kedves mama eltitkolta a fia elöl, de aztán mást gondolt: neki(k) addigra Dick fiacskájuk versenymániája mintegy - ismét csak mia pénzben - 2 millió fontba került. Mért is ne hagyná, hogy a Mercedes cég állja a jövőben a nem épp olcsó mulatságot?
A monzai teszten nem kevesebb, mint 30 ifjú, feltörekvő tehetség vett részt. Neubauer, a Dagi két ember választott ki közülük: Christian Kautzot és Richard Seamant, aki nem mellesleg ripityára törte a kezei közé adott W125-öst, amikor a fának csapódott (No.1.), úgy, hogy a térdkalácsából letörött egy darab. Ám a jó szemű menedzser ilyen, látja, kiben mi rejtezik. Kautzról Neubauer annyit mondott: "Nem ment rosszul", míg Dickről ezt nyilatkoztak: " Ebben a fickóban nagy tehetség rejlik!".
Seaman hamar beilleszkedett a Neubauer vezette német elitcsapatba. Az igazi nagyoktól csak tanulni tudott, és szép lassan ő maga is sztárrá érett. 1937-ben, a legelső versenyén, Tripoliban sokáig a 2. helyen repesztett, és csak egy apró műszaki hiba miatt esett vissza, végül 7. lett. A Német Nagydíjon azonban már megrezgett a léc: az Auto Unionnal hajtó Ernst von Delius a 2. körben nekiment Seaman Mercedesének, és a karambol halállal végződött. Délius belehalt sérüléseibe, míg az angol, aki kirepült a W125-ösből, orr- és a hüvelykujj-törést szenvedett - mázlistának is lehetett mondani. Emil Georg von Straussnak, a Mercedes elnökének ezt üzente: "Hamarosan elhagyom a kórházat, és ott leszek a Svájci Nagydíjon." Jelezni akarta, hogy a siker iránti éhsége nem tört meg. Svájcban nem lehetett ott, viszont Long Istalnd-i Vanderbild-kupán lett 3.. Ám nagy álma, hogy jól szerepeljen otthon, Donningtonban, nem valósult meg, ott is karambolozott.
Kétségtelen, túl gyorsan, egyesek szerint vadul vezetett. Giulio Ramponi, aki korábban a Scuderia Ferrari szerelője volt, majd Withney Straight és Seaman szolgálatába állt, szintén úgy vélte, hogy védence kicsit lehetne megfontoltabb is.
- Aztán ne essen túlzásokba, Mr. Seaman! -, mondta rendszeresen az olasz, mielőtt Dick nekivágott a versenynek. Aki meg, mintha csak cukkolni akarta volna a környezetét, efféle kijelentéseket tett:
- Ha már vezetsz egy futamon, vezess legalább egy perc előnnyel!
Neubauer is érezte a rizikót ifjú patronáltjában, és figyelmeztette, hogy vegyen példát Langról, aki higgadt vezetéséről volt nevezetes.
Még ebben az évben Seaman a Stanberg-tónál lévő Dambachban vett házat, aminek több oka is volt. Egyrészt a hatályos német törvények értelmében külföldi nem vihetett ki pénzt az országból; ráadásul anyja döntése értelmében nem kapott többé apanázst otthonról, tehát csak arra a jövedelemre hagyatkozhatott, ami a versenyzésből befolyt a számára.
Az 1938-as februári Berlini Autószalonon Hitler jelenlétében mutatták be az új W154-est - természetesen Seaman is jelen volt, aki nem sokkal korábban írta alá új szerződését. A kilátások biztatóak voltak, mégis, a Der Engländert rendszerint csak tartalékpilótaként nevezték az évad első futamaira. Így hát máshol kellett vigasztalódnia. Június 15-én írtak már, amikor nem messze attól a helytől, ahol 1923-ban a müncheni sörpuccsot szervezte, Seaman megismerkedett Erika Popp-pal, a BMW-t alapító és elnöklő Franz-Josef Popp 18 éves lányával. Azonnal egymásba habarodtak. De ez sem volt egyszerű: anyja, bár amikor megismerte leendő menyét, szimpatizált a szép német lánnyal, ellenezte a kapcsolatot - nem tudta elképzelni, hogy német unokái szülessenek; hogy számol el ezzel a "szégyennel" az előkelő, germán ellenes angol körökben?
Seaman legnagyobb napja 1938-ban, a Német Nagydíjon, a Nürburgringen következett el. Ahogy a korabeli sajtó minősítette: ez verseny volt, nagy V-vel. Az akkor mindössze 11 évvel korábban épült pálya már hírhedettnek szállított, és a hazai futam elképesztő népszerűségnek örvendett: 300 ezer néző volt kíváncsi az ezüst színű kocsik diadalára.
Seaman az első sorból indult, de Lang vágott az élre a rajt után.
A 16. körben kis híján tragédia történt. A bokszkiállásnál von Brauchtisch Mercedese tankolás közben kigyulladt, mire Neubauer nagy lélekjelenlétről tanúságot téve maga rángatta ki a német nemest az égő kocsiból, de közben arra azért volt gondja, hogy a szintén kiálló Seamant visszaküldje a versenybe. Mivel Lang közben visszaesett, a 25 éves angol az élen találta magát - ezt többé nem is adta ki a kezéből, és 3 óra 51 perc után, 46 másodperces előnnyel megszerezte élete első - és utolsó - nagydíj-győzelmét.
George C. Monkhouse, aki a Kodak mérnökeként és Seaman barátjaként egykettőre állandó fotósként ott volt szinte minden versenyen, erre a díjkiosztóra úgy emlékezett később, hogy míg a Mercedes-diadal után az egész Nürburgring vigyázzállásban fújta a német himnuszt, és náci karlendítéssel üdvözölték a győztest, Seaman, Der Engländer, nem tudta, mitévő legyen. Hol kinyújtotta a jobbját, hogy csak legyezett vele. Később azt mondta, jobban örült volna, ha angol autóval sikerült volna nyernie - ami szépen hangzik, de hát akkoriban semmilyen angol csapat nem létezett a nemzetközi porondon.
Dick a verseny után ezt írta anyjának, Liliannek: "Nagyon úgy érzem, hogy nem lesz háború. A német nép kedves, barátságos. Nem akarnak harcolni..."
De az otthoni hangulatra jellemző, hogy az angol lapok közül egyedül a Daily Mail szentelt nagyobb cikket a németországi brit sikernek.
A győzelem ellenére Neubauer a továbbiakban csak két futamon nevezte, de ezek is jól sikerültek: Svájcban 2., míg otthon, Donnington 3. lett.
Jöhetett hát az esküvő, amit december 7-én tartottak Londonban, majd következett egy hosszú, síeléssel töltött, mézeshetekké átváltozott holtszezon.
És máris 1939-ra fordult a naptár. A politikai helyzet éleződött, és amikor újból eljött a február, az újabb Berlini Autószalon, már Seaman-nek is voltak aggályai. Egy barát tanúsága szerint, szűk körben olyasmit mondott, hogy Hitlerrel való találkozásakor inkább lepuffantaná a Führert, mint hogy parolázzon vele. Amire, persze, nem került sor. Sőt, Lord Howe újabb levélben biztosította támogatásáról: "Maradjon csak ott, ahol van. Önnek a jelen pillanatban ez a legjobb."
Elég világos beszéd.
De a szezon nem alakult valami fényesen a számára. Pau-ban nem tudott indulni, és ugyanez a sors várt rá - egy beégett kuplunk miatt - az Eifel Grand Prix-n. Egyedül reklámfilm-forgatása miatt ült a W154-esben a Nürburgringen májusban.
És akkor elkövetkezett június 25-e, a Belga Nagydíj napja Spa-Francorchamps-ban.
Csoda-e, ha Seaman ezen a versenyen minden áron bizonyítani akart, hogy helye van a Mercedesnél?
A mezőny tipikus ardenneki időjárásban vágott neki a távnak: esőben. A körülményekre jellemző, hogy a Regenmeisternek nevezett Rudi Caracciola, a kor legnevesebb német pilótája is kicsúszott a pályáról. De Seaman, aki ezután az élre állt, egyre csak gyorsított. Ebben része lehetett, hogy egy belga iparmágnás 55 ezer frank különdíjat ajánlott fel annak, aki a leggyorsabb kört futja a versenyen. Seaman már 31 másodperc előnnyel száguldott Lang előtt, amikor elvesztette uralmát a W154-es felett, és 220 kilométeres sebességgel egy fának csapódott. Az ütközés önmagában nem lett volna halálos, de a kocsi kigyulladt. És a roncsból nem lehetett kimenekülni. Mire a segítség odaért, Seaman tesfelülete nagy részén súlyosan megégett. A Mercedes csapat háziorvosa, dr. Peter Gläser a lehetőségek szerint ellátta a sérültet, akit a helyi kórházba szállítottak. Dick magánál volt, Neubauernek teljes őszinteséggel megvallotta, hogy túl gyorsan ment, és a baleset kizárólag az ő hibájából történt. Az ágya mellett aggódó Erikával még viccelt is kicsit, mondván,"Ma este mégis egyedül kell moziba menned..."
Estére meghalt.
Külön történet szegény Seaman temetése. Mint 1941-ben megjelent első életrajzában, amit barátja és versenyzőtársa, a sziámi Chula herceg jegyzett, megállapításra került, mindent Berlinből irányítottak, parancsba adván a teljes tiszteletadást. Ez odáig ment, hogy az angliai Mercedes-szalonokban kifüggesztették az elhunyt hős arcképét, és a ceremónia szervezését a londoni német követ, Herbert von Dirksen végezte, nem kis ellenérzést szülve ezáltal is Seaman édesanyjában.
A Putney Vale-ban tartott temetésen ott volt az egész Mercedes-vezérkar, a követség emberei, és a sírra elhelyeztek egy hatalmas, horogkereszttel díszített koszorút, amin csak két szó állt, a koszorú küldőjének neve: Adolf Hitler.
Erika Popp később még kétszer ment férjhez, mindkétszer amerikai milliomoshoz, és az USA-ban hunyt el 1990-ben.
Richard Seaman sírja a mai napig mindig gondozott, és miközben a környező nyughelyek már az enyészeté lettek, az övé takaros rendben van. Most is a Mercedes viseli gondját, kisebb pénzösszeget utalva át minden évben a temetőőrnek. Sokan úgy tartják, ez Hitler utolsó olyan parancsa, ami máig érvényben van és végre is hajtják...
Richard Seaman 26 évet élt.
