Hát bizony kicsit hihetetlen, hogy negyed század telt el azóta, hogy 21 évesen itt rúgtam a port a Hungaroringen, teljes extázisban, hogy íme, itt van a Forma-1. Csak az nem tetszett, hogy - amint jogosnak éreztem volna - nem a boxutcában sétálgatok. De aztán az is elkövetkezett.
Csak a mérföldkövek rögzítése végett.
1973 - ekkor költöztünk Győrbe, ahol az osztrák tévén emlékeim szerint az Olasz Nagydíjat láttam először - csak még nem érdekelt.
1976. augusztus 1. - Niki Lauda balesetet szenved a Német Nagydíjon, a Nürburgringen. Az ORF-en ez megy a nap 24 órájában. Odaszögez a képernyő elé. Amikor az Olasz GP-n visszatér, már Lauda-őrült vagyok.
1982. július 18. - angliai nyelvtanfolyamom közeépső hétvégéjén van a Brit Nagydíj Brands Hatchben; naná, hogy ott a helyem! Három csoportbéli srácot, a szobatársamat, Hermann Karcsit, továbbá Mihók Andrást és Váradi Péter feltüzelem, már ők is úgy érzik, hogy meg kell nézniük a futamot. Együtt megyünk ki a pályára, ahol - a kedvemért - Lauda nyer. Minden teljesen álomszerűenek tűnik.
1985. augusztus 18. - Ciklámen Tourist szervezésben megyek ki az Osztrák Nagydíjra, mivel vezetni még nem tudok, nyilván kocsim sincs, egy győri atyafival társulok: Trabant Hycomattal pöfögünk Stájerországba, a járgányt kétszer is szerelni kell útközben, azt hiszem, sosem érünk oda. A versenyben Lauda sokáig vezet (délelőtt jelentette be végleges visszavonulását), de turbóhiba miatt kiesett (Szabotázs! - üvöltötték a derék osztrákok a Bosch-lkanyarban), és Prost nyert Senna és Alboreto előtt.
És akkor ugyanezen az őszön megszületett a döntés: 1986-ban lesz Magyar Nagydíj! Épülni kezdett a Hungaroring.
A Budapest Sportcsarnokban versenyautó-kiállítást szerveztek, épp Prost McLarenje volt a fő attrakció, hiszen ezzel nyerte meg első vb-címét. És akkor volt Bernie is, messziről fényképezgettem egy vacak kis géppel, de meg van örökítve, amint még söttéített, óriási keretű szemüvegben, bőrdzsekiben és persze barna hajjal körbesétált, és nagyon bólogatott arra, amit a tolmácsnő a fülébe sutyorgott.
Amikor a pálya megnyílt, a Béke és Barátság Kupa rendezvényével, már biztos voltam benne, hogy a F1-es nyitónapon itt leszek. Azt már tudtam, hogy akkor épp a Balatonon leszek nyári gyakorlaton egy gyerektáborban, és már előre azon fondorkodtam, mint fogom majd beadni, hogy nekem legalább két napra távoznom kell. Augusztus 7-éről volt szó, egy csütörtökről, ugyanis új létesítmény lévén egy plusz napot iktattak be a programba, hogy a pilóták tanulhassák a pályát.
A soproni siketek intézetének vezetője, Jenő bácsi volt a táborparancsnok, szerencsére nem volt nehéz elkéretőzni tőle, még tetszett is neki, hogy lesz valaki a gyerekeket élőben tudósíthatja majd a nagy eseményről. Úgyhogy egy nappal korábban, vagyis 6-án szép elvonatoztam Pestre, öcsém - én elkötelezett Ferrari-, ő Lotus-rajongó volt - Győrből érkezett, és megaludtunk keresztanyámék Madách téri lakásában.
Reggel aztán már nem volt kecmec. Metróval irány az Árpád-híd, akkor is onnan indultak az ingyenbuszok a pályára. Nehéz volt elhinni, hogy ez a vacak Ikarusz, amilyenen annyit utaztam már nyűgös, téli időkben és tikkasztó nyárban otthon és a pécsi egyetemi évek alatt, most valami különös helyszínre zötyög velünk.
A célegyenes végéhez közeli placcon szálltunk ki, és megkezdődött a gyaloglás a bejárat felé a így-úgy lerakott betonúton, de legfőképpen a porban. Ez a por volt az, ami aztán hosszú évekre a Hungaroring jellemzője lett: mire jött a verseny augusztusban, a nyár szétégetett mindent, és a por meg csak szállt és szállt.
De igazából ki érdekelt ez most? Minket biztosan nem.
Csodás turbóhangoktól kísérve végre felcaplattunk a célegyenes túlsó felén lévő bejárathoz - és a Kajla kutyával díszített, kemény 300 forintba kerülő jeggyel ott voltunk a Magyar Nagydíjon. Ami ezen a napon kezdődött meg a plusz egy napos teszteléssel. Sose felejtem el, Allen Berg Osellája volt az első autó, amit megláttam, rögvest utána Johansson és Alboreto Ferrarija, majd jött Senna a fekete-arany Lotus-Renault-val.
Nincs mese, a Forma-1 megérkezett hozzám, gondoltam meghatódva, és én is megérkeztem a Forma-1-hez.
Bóklásztunk a töméntelen néző között, vettünk két szintén Kajla kutyával és Hungaroring-logóval díszített párnát, hogy arra üljünk valami bokor hűsibe, ja, és füldugót.
Ültünk, izzadtunk és néztünk. Hogy ilyen van. Itt. Nálunk.
És bár eltelt 25 év, 1990 óta minden futamon ott voltam tudósítóként, néha még mindig beleborzongok, hogy vannak álmok, amik igenis meg tudnak valósulni.
És ez jó.
