Förbannade78 – Az a pokoli '78 – címmel film készül arról az évről, amikor néhány hónap alatt megszűnt a svéd Forma–1, ami olyannyira meghatározó volt az 1970-es években. Gunnar Nilssonról már az év elején lehetett tudni, hogy rákkal küszködik, Ronnie Peterson meghalt az Olasz Nagydíjat követő napon, az 1973 óta létező Svéd Nagydíjat törölték a versenynaptárból.
Jonas Vesanto így beszél minderről:
– Svédországban ez a generáció úgy nőtt fel, hogy a játékos polcon szinte mindenkinél ott állt egy fekete JPS-Lotus. Aztán azon rémes reggelen, nyolc évesen megtudtam, hogy Ronnie meghalt. Micsoda? Hiszen csak a lábát törte! És két hónappal később Nilsson is halott volt. Az egész hihetetlen volt. Abben az évben adta először élőben a svéd tévé a futamokat, nyáron egész ország Forma–1-es lázban égett, azt vártuk, hogy Peterson világbajnok lesz. Már az keserű csalódás volt, hogy kiderült, csupán No.2. pilóta a Lotusnál. De aztán jött a tragédia. Emlékszem, voltak olyan politikai hangok is, amik azt sürgették, hogy nálunk be kell tiltani az autósportot... Azért kezdtem el forgatni a Förbannade78-at, hogy megtudjam, mit is jelentett Peterson és Nilsson az embereknek. Keresztbe-kasul utaztam az országban, interjúkat készítettem. 
És azt láttam, hogy erre a két versenyzőre felnéztek. Igaz, el voltunk kényeztetve: Björn Borg zsinórban nyerte a wimbledoni bajnokságokat, Ingemar Stenmark a síben bizonyult verhetetlennek, az ABBA a csúcson volt, de mégis, a Peterson-Nilsson páros külön helyet foglalt és foglal el a svédek szívében! 2013-ban 35 éve lesz mindennek – remélem, addigra elkészül a film, és be tudjuk mutatni a svéd televízióban.
Mi is történt, nézzük kronologikusan.
1977 vége: Gunnar Nilsson a Colin Chapman vezette Lotus csapatnál második szezonját teljesítette, és megszerezte első győzelmét Belgiumban. Az ázsiója felszökött, és már meg is egyezett egy újonnan alakult csapattal, az Arrowsszal, hogy átmegy hozzájuk első számú pilótának. 
Amiből nem lett semmi: a télen Nilssonnál rákot állapítottak meg, és ettől fogva gyakorlatilag a Charing Cross Kórház rákosztályán töltötte az idejét. Az 1978-as év során ugyan megjelent egy-egy futamon, a kemoterápia miatt teljesen kopaszon, és természetesen bízott a gyógyulásában. Milyen fura arra gondolni, hogy mi történt volna Monzában, ha abban az Arrowsban nem Patrese, hanem Nilsson ül – ugyanúgy előre nyomult volna-e Rastelli bíró korai rajtjelére, és neki ütközött volna-e Peterson Lotusának? De persze ilyen kérdés nincs is... Nilsson a kórházi tartózkodása során nagyon szoros, baráti kapcsolatba került a kórház orvosgárdájával, a teljes személyzettel. Tisztában volt vele, hogy az egészségügyisek milyen ádáz harcot vívnak a kór ellen, sok esetben milyen nehéz körülmények között; különösen megrázta a beteg gyerekek sorsa, akiket alig néhány évesen ragadott magával a rák. Ezért döntött úgy, hogy létre hozza Gunnar Nilsson Rák Alapítványt,(www.cancerstiftelsen.se), ami mára komoly szervezetté nőtte ki magát: különböző programokat, fiatal rákkutatókat támogat több millió svéd korona értékben.
De amilyen a sors, a halálos beteg Nilsson volt az, aki ott kellett gyalogoljon barátja, Ronnie Peterson koporsója mögött. A Super Svéd 1978-ra mentora és mecénása, Gughi Zanon báró támogatásával 1978-ra visszatérhetett a Lotushoz. Itt Colin Chapman zsenialitása jóvoltából a mezőny messze legjobb autójában, a Lotus79-ben versenyezhetett – de csak a No.1.-pilóta, az amerikai Mario Andretti mögött. Bár hamar világossá vált, hogy bajnok így nem lehet belőle, megfelelő alkalmakkor ő is nyerhetett: Dél-Afrikában és Zeltwegben, máskülönben Andretti mögött (négyszer) a 2. helyen vezette a célba a csodaautót. Az Olasz Nagydíjon, Monzában (ahol korábban háromszor nyert), Petersonnak rémes hétvégéje volt: két kocsi tört alatta ripityára, ezért a futamon a régi, 1977-es gép feljavított verziójával startolhatott csak. A hibásan, korábban útjára engedett mezőny – köztük az előbb főkolomposnak kikiáltott, utóbb a vádak alól felmentett Riccardo Patrese Arrowsjával – összetömörült a célegyenes végén. Patrese előbb Huntnak ment neki, aki a Lotust lökte a korlátnak, ami onnan visszavágódva azonnal lángra lobbant. Hunt, Regazzoni és Depailler gyorsan kihúzták Petersont a lángoló roncsból. Eleinte úgy tűnt, hogy bár a lábai rettenetesen összetörtek, nincs életveszélyben: fájdalmai ellenére beszélt, és Sid Watkins professzor szerint nagyon bátran viselte a megpróbáltatásokat. 
A milánói Niguarda Kórházban azonban – sokak véleménye alapján – a nem szakszerű ellátás miat az éjszaka folyamán Petersonnál zsírembólia lépett fel, előbb leállt a veseműködése, majd az agyhalál állapotába került. Tényleges halála mélyen megrázta a Forma–1 és a sportvilág közönségét. A boncolás után, szeptember 13-án repült el Chapman fekete privátgépe Ronnie holttestével Svédországba, a szülőhelyére, Örebroba. A temetésre szeptember 15-én került sor, a koporsót John Watson, Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Jody Scheckter és Ake Strandberg vitte, mögöttük Nilsson. Az a Nilsson, akinek még két hónapja volt hátra: november 20-án hunyt el Londonban.
Svédország egy csapásta Forma–1-es pilóta nélkül maradt.
A Svéd Nagydíj sorsa is megpecsételődött ezzel. Az Anderstorp pályán 1973 óta rendeztek futamokat, tehát pilótáik fénykorában, de egyikük sem tudott nyerni. A legutolsó Svéd Nagydíj ily módon az 1978-as lett, ami szenzációval és botránnyal írta be magát a történelembe: itt indult egyetlen világbajnoki nagydíjon Gordon Murray találmánya, a „porszívó” Brabham BT46B, amit a Lotus79-esek ellenfeleként álmodott meg. Niki Lauda meg is nyerte a versenyt (érdekes: a 2. Patrese, 3. Peterson lett...), ám a csapatfőnökök tiltakozása nyomán a nemzetközi szövetség betiltotta a kocsit, arra hivatkozva, hogy veszélyes: tény és való, hogy az extrém szívóhatás miatt a Brabham az aszfaltfelületről beszippantotta a morzsalékot, köveket, és ezeket hátul elhelyezett légcsavar segítségével kilőtte magából...
És hogy a különös összejátszásoknak még ne legyen vége: a „porszívó” Brabham mégis indult még egy versenyen – az 1979. június 3-án, Donningtonban megtartott Gunnar Nilsson Emlék Kupán, ahol mindössze 5 F1-es autó volt jelen, köztük ez a gép is, Nelson Piquet-vel a kormánya mögött. És hivatalos visszavonulásának bejelentése után itt ült utoljára versenyautóban James Hunt is.
A futamra azért is kerülhetett sor ekkor, mert az eredeti versenynaptárból ekkor már hiányzott egy nagydíj: a svéd. Sem érdeklődés, sem pénz nem volt már ekkor Svédországban a Forma–1-re. Csak a gyász maradt, és az emlékezés.
Förbannade.
Tényleg pokoli év volt az az 1978-as...
További kutakodásra érdemes helyek:
www.ronniepeterson.se, és egy remek kis könyv a Poletext kiadótól:
Memories of Ronnie Peterson
