Rohonyi Tamás sok nagydíj mellett bábáskodott – hogyne vett volna részt szívesen abban az akcióban, amikor Bernie Ecclestone megkérte, segítsen tető alá hozni szülőhazája első Forma-1-es versenyét. Van mire emlékeznie a 30. Magyar Nagydíj évében.
Mikor, hogyan találkozott Bernie Ecclestone-nal, és milyen benyomást tett önre?
Ez még 1978 előtt volt. Akkor a Goodyearnál dolgoztam, a hirdetési osztály vezetője voltam. Ott voltam a brazil futamokon, mivel az idő tájt minden csapat Goodyeart használt. Megismerkedtünk és hamar összebarátkoztunk. Olyannyira, hogy amikor a sao pauoli pálya siralmas állapota miatt a nagydíjat át akarta hozni az új rioi pályára, engem kért meg, hogy állítsak fel egy rendező csapatot, amely lebonyolítja a versenyt az új helyszínen. Így kezdődött a mi régóta tartó kapcsolatunk. Persze, el kell mondjam, egészen más körülmények között zajlott akkor egy futam megrendezése, minden sokkal egyszerűbb, ha úgy tetszik, primitívebb volt. Mi viszont kidolgoztunk egy olyan rendszert, amit később több más ország is átvett. Például mi voltunk az elsők, akik a versenyrendezéshez külön mérnöki gárdát szerződtettünk, továbbá mi csináltuk először, és tán a mai napig egyedüliként, hogy elektronikus jegyet bocsátottunk ki, ami voltaképp olyan, mint egy hitelkártya, mert ezekkel sokkal egyszerűbb és biztonságosabb dolgozni, mint a papírjegyekkel. Egy szó, mint száz, Ecclestone úrral nagyon jó barátok lettünk és vagyunk. A mostani felesége a mi alkalmazottunk volt 16 évig. Két évvel ezelőtt vettek egy kis kávéültetvényt, sőt, inkább csak egy kávékertet, közvetlenül mellettünk, úgyhogy most már szomszédok is vagyunk!
Az 1980-as évek legelején jött Bernie Ecclestone nagy ötlete, hogy el kéne vinni a Forma-1-et a Vasfüggöny mögé, de először Moszkva volt a célpont. Sőt, egy 1982-es Grand Prix International számban már a Szovjet Nagydíj pályarajzát is bemutatták. Ezekbe a tárgyalásokba ön már belefolyt?
A történet a következő. Tudtam róla, hogy járt a Szovjetunióban, mert erről az 1983-as Monacoi Nagydíjon mesélt nekem. De nem volt elégedett, nagyon szomorúnak, szürkének találta az egész ottani helyzetet, minden szempontból, úgy érezte, ott világbajnoki futamot rendezni reménytelen. Ám továbbra sem tett le róla, hogy a Vasfüggöny mögé vigye a sportágat. Az első felesége, Slavica jugoszláviai volt, és ő egy Jugoszláv Nagydíjat ambicionált volna. Mondtam Ecclestone-nak, hogy egy jugoszláv futammal még nem lenne a Vasfüggönyön belül, hanem a Vasfüggöny fölötti kerítésen ülne. Azt javasoltam: Nézzük meg Magyarországot… Mért?, kérdezte csodálkozva. Egyrészt, feleltem, mert elég közel van Nyugathoz, és ki tudja, talán a magyarokat is érdekelné a dolog. Erre rögtön lecsapott: Akkor menj oda, és kérdezd meg őket. Tipikus Ecclestone-felelet. El is jöttem, és első menetben Balogh Tiborral, a Magyar Autóklub elnökével beszéltem, elvitt ebédelni a Margitkertbe. Ott közölte velem, hogy mindez nagyon jó lenne, de annyira idegen a koncepció a rendszertől, hogy nem hiszi, ebből bármi is megvalósulhatna. Mondtam, jó, de azért gondolkozzanak rajta. Aztán visszamentem Brazíliába. Nem sokkal később összetalálkoztam az ottani magyar konzullal. Ő akkor már hallott a budapesti akciómról, érdekelte a dolog, és arra kért, hogy írjam le röviden, miről van szó, és majd elküldi a Külügyminisztériumba. Úgy négy hónapra rá felhívott, hogy szeretnének velem beszélni, itt, Budapesten. Megint eljöttem. Akkor már a Közlekedésügyi Minisztériumba kellett menjek. Először Horváth Árpád főosztályvezető fogadott, aki közölte, hogy a nagyfőnök akar látni, Urbán Lajos, a miniszter. Egy végtelenül rendes ember. Neki is elmondtam, miről lenne szó. Azzal kezdte, hogy nehéz ügy, de lát benne lehetőséget, mert a futam biztosan nagyot lendítene az idegenforgalmon, noha ez nem hozzá tartozik. Azt ígérte, hogy majd gondolkoznak rajta.
Nem volt ez csalódás, hogy már másodszor repült ide Brazíliából, és csak nagyon homályos ígéreteket kapott?
Nem, egyáltalán nem. Urbán Lajos őszintén megmondta, bizonyos köröket le kell futni. Nem úgy van, hogy valaki fogja magát, és eldöntheti, legyen-e futam vagy sem. Nos, megint eltelt egy kis idő, és épp a monzai futamon voltunk, amikor felhívott Hámori Tamás, aki az Országos Testnevelési és Sporthivatalnál dolgozott osztályvezetőként. A kérdése az volt, el tudnám-e hozni Ecclestone urat Budapestre? Megkérdeztem tőle, ez volt vasárnap, mire Ecclestone azt felelte: Menjünk át holnap, odarepülünk. Csak kérj leszállási engedélyt a gépemre. Egy Lear Jet 36-ost használt, ami a mai napig megvan, később Nelson Piquet-nek adta el. Egy gond volt, hogy a gép amerikai rendszámmal működött, NFU-2 volt a jele. Visszahívtam Tamást, aki kicsit kétségbe esett, mert tudta, hogy amerikai rendszámú gép berepüléséhez egészen magas, szovjet katonai engedély szükséges. De végül valahogy elintézték, mi meg egy gyönyörű szép napon megérkeztünk. Fogadtak a reptéren, majd Hámori azt javasolta, menjünk fel a várba, kicsit körülnézünk. Ecclestone teljesen el volt bűvölve, érthető módon, és kijelentette: A világ legjobban őrzött titka, hogy Budapest milyen szép! Ezt soha nem gondoltam! Este volt egy vacsora a régi Forum Hotelban. Megkérdezték tőle, hogy mire gondol pontosan. Előadta, úgy tudja – tőlem tudta -, hogy van itt egy városi park, ami alkalmas lenne a verseny megrendezésére. Először a Városligetről volt szó. Kimentünk másnap, körbejártunk, megnézte a terepet. Mindennel elégedett volt, számára ez a helyszín teljesen megfelelő lett volna. Úgyhogy haza is utaztunk. De a Fővárosi Tanácsnál hamar kijelentették, hogy szó sem lehet róla, hogy itt Forma-1-es versenyt rendezzenek. És gyakorlatilag ugyanez volt a helyzet a Népligettel. Ami kissé felbosszantotta Urbán minisztert, aki időközben a futam elkötelezettje lett. Jó, mondta, akkor elmegyünk Budapest területéről, keresünk egy másik helyszínt, egy másik megyében. Kiadta az utasítás Nagy Ervinnek és Horváth Árpinak, hogy keressenek egy megfelelő helyet, és ők meg is találták azt a mogyoródi szövetkezetet. Az elnökasszonynak elmagyarázták, miről van szó, aki örült neki. Azt mondta: Nagyon jó ötlet, ha a krumplitermesztés helyett lenne egy versenypályánk, az jó lesz Mogyoródnak. Ekkor megint szóltak, jöjjek át, mert fejlemények vannak.
Ha jól számolom, ez volt a negyedik útja…
Igen. Mondták, a Főnök akar veled beszélni – Urbánt mindenki Főnöknek hívtak. Bemegyek hozzá, kérdem, Mi újság, Főnök? Csak ennyit szólt: Tamás, szereted-e a halat? Mondom, én minden szeretek, minden megeszek. Kivitt a Duna-parti házába, ahol néhány barátja, kollégája volt ott, ő pedig főzött egy remek harcsát. Megettük, ebéd után jött a következő kérdés: Tamás, szereted a hajókat? Nem igazán értettem, de mondtam, persze, minden érdekel, azért vagyok itt. Lementünk partra, ott állt egy kis hajó, valami prototípus, ezt most megmutatja nekem. Rendben. Kimentünk a hajócskával a Duna közepére, ahol arra kért, menjünk ki a fedélzetre, nézzük meg a kilátást. Kimentünk. Tényleg szép volt, de kilométeres távolságban sehol egy teremtett lélek. És akkor Főnök megszólalt. Arról van szó, hogy meg fogjuk csinálni a versenyt. Gratulálok, feleltem. Várj, mondja, te ezt nem érted. Kiadták nekem az utasítást, hogy csináljuk meg, de erről nincs semmilyen papír, csak szóbeli utasítás jött Lázár György miniszterelnöktől. Jó, helyeseltem, akkor megcsináljuk. Ő viszont megint csak a fejét rázta: Még mindig nem érted. Ha ez nem sikerül, engem falhoz állítanak. Főnök, mondom, ez egy kicsit túl van dramatizálva, nem? Mire ő: Így van, hidd el nekem. Azért nem adtak róla papírt. Felelős vagyok érte, és ennek működnie kell. Megnyugtattam, hogy működni fog.
Mi volt a konkrét terv?
A következő menetrendet vázolta fel Urbán. Ezt mondta: A pályát mi megépítjük, ez nem egy megoldhatatlanul feladat, értünk hozzá, megvannak az eszközeink. Viszont nem tudunk autóversenyt rendezni. Erre találj valami megoldást. Nekem egyértelmű volt: ide hozunk pár embert Brazíliából, akik ezt már régóta csinálják, betanítjuk az ittenieket, szóval, nincs ebben semmiféle ördöngösség. Ebben maradtunk. Visszamentem Brazíliába, amikor négy napra rá Ecclestone felhív. Van neki egy sajátos, angol humora. Kérdi, Mi újság? Mondom, semmi. Nálatok? Á, esik az eső. Itt meg süt a nap, felelem. Jó, mondja. Apropó, csak akartam szólni, hogy itt a Balogh Tibor Budapestről, aláírtuk a szerződést. Ami aztán rám vonatkozott, hogy felállítottam egy céget, úgyhogy voltaképp a mi cégünk volt a Magyar Nagydíj rendezője. Hárman kijöttek a riói futamra, megnézni, hogyan dolgozunk. Ráadásul, a kinti sportigazgatónk egy másik magyar volt, Hidasi Mihály, a Hidasi Öcsi, aki sajnos már meghalt. Mindent megmutatott az otthoniaknak, és abban maradtunk, ha elkészült a pálya, páran átmennek Magyarországra, és ott zajlik majd az effektív betanítás. De azt kell mondjam, olyan különösen nagy segítségre nem volt szükség, mert itthon is remek, hozzáértő emberekkel volt dolgunk, akik csodálatosan megszervezték az első Magyar Nagydíjat.
Mennyire jelentett előnyt, hogy ön és Hidasi Mihály is magyarok? Elvállalták volna ugyanezt, teszem azt, Bulgáriában vagy Lengyelországban?
Ugyanígy. Én tíz éven át csináltam a portugál futamot, korábban velem kezdték a detroiti versenyt. Ez egy nemzetközi boszorkánymesterség, egyszerűen oda kell menni, ahol szükség van az emberre. De kétségtelen, sokkal nehezebb lett volna a magyaroknak is, ha nem mi jövünk, hanem valaki más, nem magyarul beszélő emberek. Mondom, a Misi négy emberével átjött, de gyakorlatilag nem kellett volna. Megvolt a kellő hozzáértés már akkor is.
Belelátott-e, hogy politikai szinten, például a szovjetekkel, mennyire kellett a futamot jóváhagyatni?
Úgy tudom, mert nekem is csak mesélték, hogy a szovjetek kicsit morogtak. Morogtak, mert úgy érezték, hogy az első Vasfüggönyön túli Forma-1-es futam nekik „járt volna”, nekik kellett volna felajánlani. Aztán később is, amikor kiderült, hogy a pálya fölött egy helikopter köröz a futam alatt, szintén bekeményítettek, és kellett az itteni szovjet légierő parancsnokságának engedélye, és ez nem volt egyszerű. Nem akarták megadni, mert állították, hogy onnan a magasból el lehet látni valamelyik támaszpontjukig…
Maga a futam hogyan él önben manapság?
Tudjuk, hogy óriási siker volt. Végig Urbán Lajos mellett ültem a kormányfogadóban. Amikor véget ért a futam, láthatólag megkönnyebbült. Nem állították a falhoz… Valahogy úgy érzem mind mai napig, hogy a későbbi politikai változásoknak is egyik tényezője volt a Magyar Nagydíj, noha csak kicsiben és a maga szerény módján. Először is, rengeteg kelet-német, lengyel, csehszlovák jött ide, és ennek volt némi meggyőző ereje, még a politikai vezetésre is, hogy mit lehet elérni egy efféle, óriási nemzetközi eseménnyel. De elmondok még valamit. Amikor a 20. évforduló volt, tíz éve, meghívtak minket, még Hidasi Misi is itt volt, és Nelson Piquet, aki jó barátom, épp mellettem ült. A tévében mutatták az 1986-os versenyt. Amikor jött a híres előzés, amikor kicsit csúsztatva a kocsit, külső íven elment Senna mellett… Hát, hozzá kell tennem, hogy eléggé nem bírták egymást. Nelson ott ült mellettem, és itt megszólalt: Figyeld csak meg… Néztem, hiszen ezt láttam már párszor, de most mutatta meg Nelson, hogy előzés közben felmutatta Sennának a középső ujját. Tényleg, látszik. Jellemző rád, ez vagy te!, mondtam neki. Erre még folytatta: És a pódiumon? Kérdem, mért, ott mi történt? Hát ott voltál! Mondom, ott voltam. És nem hallottad, mit mondtam neki? Amikor átvettem a kupát, odasúgta neki, Na, ez hogy tetszik? Nelson már csak ilyen, sosem tesz lakatot a szájára, és erre egyébként rettenetesen büszke. Nem igazából utálta Sennát, ám csak úgy heccből megállás nélkül piszkálta, mert tudta, hogy Senna ugrik rá.
Idén lesz a 30. futam – mit szól hozzá?
Az akkori gazdasági körülmények között nagy erőfeszítést jelentett a magyar államnak, hogy a Hungaroring elkészüljön. Igazából nem is értem, hogyan szedték össze rá a pénzt, nyilván innen-onnan lecsíptek más dolgok költségvetéséből… Az, hogy a Magyar Nagydíj túlélt három évtizedet, mindazzal a politikai-gazdasági változásokkal, amik történtek, számomra azt mutatja, hogy erre az eseményre az országnak szüksége van, mert van benne potenciál. Biztos megvannak a kimutatások itt is, mint ahogy nekünk is, Brazíliában. Ott egy futam behoz nekünk kb. 200 millió dollárt, noha, hozzá kell tenni, hogy nálunk olyan túl sokan nem fizetik be az adót… De ha visszagondolunk, amikor 30 évvel ezelőtt megérkezett ide a Forma-1, amikor Ferihegyen tucatjával landoltak a világsztárok magángépei – hát, az egyfajta földrengés volt.
***
Tamás Rohonyi is a Hungary-born businessman and the promoter of the Brazilian Grand Prix. He is also a good friend of Bernie Ecclestone. No wonder that Mr Rohonyi had his own stake in the birth of the Hungarian Grand Prix in 1986. Which happened behind the Iron Curtain.
In the early 1980s Bernie Ecclestone planned a Soviet Grand Prix but it failed. According to my knowledge it was you who suggested him to come to the weakest link of the Eastern Block, to Hungary. How did it happen?
I knew he visited the Soviet Union but returned unhappy because what had seen there convinced him that this country was not able to host F1. It was grey, too much depressive. He told me about it during the 1983 Monaco Grand Prix. Since his first wife, Slavica came from the former Yugoslavia, she ambitioned a Yugoslavian Grand Prix. When Ecclestone hinted about this, I explained him that with a Yugoslavian Grand Prix he wouldn’t be behind the Iron Curtain he would just sit on the top of it! Then I recommended him Hungary, actually, the country where I was born. In a typically Ecclestone move he simply told me: go there and ask them! Exactly, that was what happened.
It couldn’t have been an easy task to convince the authorities in the Socialist Hungary to give green light to a „capitalist” sport like Formula 1.
Well, my first meeting was with the president of the Hungarian Automobile Club, Mr Tibor Balogh. He would have liked the idea but was sceptical. Then a few weeks later the Hungarian consul in Brazil asked to come over again because the ministerial people would have liked to talk to me. This was the first time I met minister Lajos Urbán who became a big supporter of the F1 race and we also developed a friendship which lasts even today. However, the process was really slow. After another few months have passed, we flew to Budapest with Mr Ecclestone. There were some confusion because of his private jet which had an American license and the Soviets had to agree to fly in the sky-space with it… The local people guided us on the castle hill of Buda and looking down from there to the whole city left even Ecclestone he speechless. He immediately fall in love with Budapest. On the second day the Hungarians took us to the Városliget, a city park, which could have been ideal for a street race. Ecclestone liked the location, everything was fine for him. Actually, he planned with Budapest for the 1985 calendar.
Why did it not come true?
Mainly because of the Budapest city authorities. They did not give the permission for cutting some trees and the necessary constructions which would have been needed to make the circuit. Minister Urbán wasn’t happy with this reluctance at all. Therefore his next move was to go outside of Budapest. His colleagues, Ervin Nagy and Árpád Horváth found the hilly place near the village Mogyoród. There was an agricultural cooperative and they managed to convince the lady who was in charge. As she put it in the end, May be the Formula 1 will bring us more money than we earn with potato cultivation! I was alarmed once again to come and continue with the negotiations.
What was, if I am right, your fourth trip…
Well, yes. I met minister Urbán and we went to his weekend cottage. First we had a nice fish goulash, as he is a great cook, and after it we went out with a small boat on the Danube. Here, only here he dared to herald me that the Formula 1 got green light at each forums, inclusive the Soviets. You have to bear in mind that the Soviet troops were stationed in the country and the army commanders feared of the helicopters and private jests which were supposed to come the Grand Prix.
What was the minister’s plan?
He said, the Hungarian industry in capable to build the track. They had the knowledge and the means for that. But they had no glue how to organise the Grand Prix. I promised him this will be all right. I should bring over some colleagues, among them another Hungarian, a friend of mine, the late Mihály Hidasi, and they would show everything for the Hungarians, no need to worry about it. We shook hands and I flew back home to Brazil. A few weeks later I got a call from Ecclestone. He has a certain kind of dry humour. He asked, What’s up? I said, Nothing special. And over there? Ecclestone replied, Raining, as always. I said, We have lovely sunshine. He: That’s good for you. Apropos, Tibor Balogh is sitting in my office, we have just signed the contract of the Hungarian Grand Prix for 1986 and beyond.
Did everything go according your plans?
I have to say, yes. The construction work went very rapidly and in a really professional way. In March 1986 three of the Hungarian colleagues visited the Brazilian Grand Prix where we showed them how things should go. When the Hungaroring was almost finished, a few people of mine went to Hungary and they began the preparation for the race. Honestly, the Hungarians did not need much help, they were aware perfectly of their tasks.
How do you remember the first Hungarian Grand Prix?
It was a huge success. I sat beside minister Urbán in the VIP box. I must admit, one could sense the tension, since he was responsible for the whole project… After the chequered flag was waved at the end of the race he gave a sigh of relief! From my side: I love to think that the Hungarian Grand Prix had a certain role in the political changes what came three years later. When the Formula 1 arrived behind the Iron Curtain, well, that was a kind of earthquake!
