Amikor a bécsi Florisdorfban lévő Rindt Múzeumot megalapító és működtető Erich Walitsch 1995-ben meglátta az összetört, rozsdás Lotus 72-est, azt érezte: - Számomra akkor másodszor is meghalt Jochen. A monzai baleset immár 42 éve történt, a főszereplő Rindt áprilisban lett volna 70 éves. Azok, akik minden év szeptember 5-én összegyűlnek a grazi temetőben, rögvest a bejárattól jobbra lévő sírkő-sziklánál, maguk sem hiszik, hogy már ennyi idő eltelt a tragikus monzai edzés óta, amikor Rindt életét vesztette. Egy hónappal később lett végérvényesen világbajnok, holtában - azaz, finomabban szólva poszthumusz.
A grazi Griesgasse egyik kiskocsmájának Formel Eins a neve. A tulaj csak déli egykor nyit, éjfélig megy az üzem. Törzsvendégek járnak ide. Söröznek, isszák a Gössert, a Puntigamert, kártyáznak. A fejük fölött, a falon egy bekeretezett újságoldal. A helyi lap, a Kleine Zeitung 1970. szeptember 6-i számának címoldala. Óriási, fekete betűkkel csak ennyi áll rajta: JOCHEN RINDT IST TOT
Az osztrákok vallják, hogy Rindt halála számukra olyasmi sokk volt, mint a Kennedy-gyilkosság, vagy majdan John Lennon lelövése: az emberek ma is pontosan meg tudják mondani, mit csináltak, hol voltak, amikor megtudták, Rindt nincs többé. Ahogy alkalmi sörpartnerem mondja beszívott ajakkal:
- Ja, der Jochen, der war ein echter Typ.
Valahogy úgy: - A Jochen, na ő egy tökös fickó volt.
És ezt sokan állítják. Többek között a versenyzők közül legjobb barátja, svájci szomszédja, Jackie Stewart is:
- Rindt volt közülünk a leggyorsabb. Az autója nem volt mindig a legjobb, de ha a technika engedte, Rindtet képtelenség volt megfogni.
A pőre számadatok nem sejtetik a kivételes klasszist: Rindt 1964-1970 között kereken 60 versenyen indult, 6-szor nyert, 10-szer állt az első rajtkockában. Győzelmeit 9 hónapon belül érte el: az 1969-es USA Nagydíjon kezdődött a nagy sorozat a Lotusszal, ami az 1970-es Német Nagydíjon ért véget. Rindt négyszer nyert zsinórban, és toronymagas favorit volt hazája első steiermarki versenyén is, ahol, ez a sors fintora, motorhiba miatt kiesett. Monzában már megnyerhette volna a bajnokságot.
Pénteken csak a 4. volt a szabadedzésen, három Ferraris állt az élen, Jacky Ickx, Clay Regazzoni és Ignazio Giunti.
- Ők csak ünnepeljenek ma - mondta Rindt -, én inkább holnap szeretnék. Szerintem legalább egy másodpercet tudok faragni az időn, és az elég kell legyen a pole-hoz. A péntek történetéhez tartozik még, hogy Emerson Fittipaldi a Parabolica kanyarban kicsúszott, a védőkorlátba rohant, de megúszta.
Este még egy gálán is részt vett, ahol Stewarttal és a motoros bajnok Agostinivel együtt őt is kitüntették a "küzdőszelleméért".
Szombaton, szeptember 5-én, Monzában a szokásos módon készülődtek az Olasz Nagydíj időmérő edzésére. Illetve, mégsem. Colin Chapman, a Lotus 72-es modell zseniális konstruktőre azt találta ki, hogy a gépeket terelőszárny nélkül futtatja. Rindtnek már akadt egynéhány oltári balesete a Lotussal, a legemlékezetesebb tán a 1969-es barcelonai volt, amikor akkorát bukott, hogy még a kocsi kormánya is összevissza görbült (a Walitsch-féle múzeum birtokában van ma, Nina Rindt ajándéka…).
Jochen Rindt 1969. május 9-i keltezéssel, ezután a barcelonai balesete után (kettétört a hátsó szárny, a Lotus 49-es a korlátba vágódott, a csurom véres Rindtet a korábban szintén ugyanilyen balesetet szenvedett csapattárs, Graham Hill húzta ki a roncsból) levelet írt főnökének, Colin Chapmannek.
„Nos, Colin, az egészről a következőket gondolom. Öt éve versenyzek a F1-ben, és eddig csak egyszer hibáztam (nekimentem Chris Amonnak Clermont Ferrand-ban), és egyetlen balesetem volt váltóhibából kifolyólag Zandvoortban, máskülönben nem történt velem semmi veszélyes. Ez a helyzet viszont nagyon gyorsan megváltozott, mióta a te csapatodhoz szerződtem. Levin, Eifelrace, FII, felfüggesztés és most a barcelonai.
Az igazat megvallva, a te autóid olyan gyorsak, hogy akkor sem vesztenének a versenyképességükből, ha néhány dekával nehezebbek lennének azáltal, hogy a gyenge részeket megerősítenéd. Mi több, azt gondolom, jobban oda kellene figyelned arra, hogy mivel foglalkoznak bizonyos alkalmazottaid, szerintem, akkor a felfüggesztések a FII-esen biztosan másképp néznének ki. Kérlek, gondold át a felvetéseimet, mert csak olyan autót vagyok képes vezetni, amiben legalább kis bizodalmam van, mivel a teljes bizalomvesztés elérése már eléggé közel kerültem.”
Kőkemény, de érthető - nem?
Máshol, egy interjúban ezt is kijelentette:
- A Lotusszal vagy világbajnok leszek, vagy halott.
Ott, akkor, Monzában sem tetszett neki Chapman megoldása. Csapattársa, John Miles egyenesen megtagadta, hogy ezzel a géppel akár csak még egy kört is tegyen, de Jochen csak magában morgott. Az időt is húzták a szervezők, előbb Regazzonit köszöntötték a születésnapján, majd az egyik autó elsodort egy fotóst. Az osztrák tévé stábja a monzai boxutcában már azt próbálgatta, hogy másnap, Rindt esedékes vb-címe után miképp csinálják majd az élő interjút az első osztrák bajnokkal. A Motorama műsorba fel is vesznek egy rövid anyagot, de már közben megy az edzés. - Szerintem túl nagy a zaj - mondja Rindt a szerkesztő Lucky Schmidtleitnernek. - Hallgassátok meg, használható-e. Ha nem, felvesszük még egyszer, amikor visszajöttem...
Rindt pedig a pályán egyre gyorsabb köröket futott: 1:27,59 után 1:27,24 és végül 1:26,65. Megelőzte Hulme-ot. Aztán, ahogy az már lenni szokott, egyszerre csak "halálos csönd" lett az autódromban. A pályáról lassan gurultak vissza a kocsik a garázsok elé, a boxutca végén pirosra váltott a lámpa.
Kedves kollégám, Helmut Zwickl, az osztrák Forma-1-es újságírás egyik nagy öregje így emlékszik vissza még ma is lúdbőrözve a történtekre:
- Yes, Rindt - ezt hallottam valakitől. Láttam, amint Stewart a Lotus-boxhoz siet, felugrik a boxfalra, mond valamit Nina Rindtnek, aki elrakja a stopperjét és a táblázatot, amin a köridőket vezette. Chapman is ott áll, a hajába túr, valahová messze néz, a tekintete üres, zavart, majd lehajtja a fejét, az olajfoltos aszfaltot bámulja. Az egyik szerelő egy csavarkulccsal játszik idegességében, s mint aki nem tudja, mit tesz, akár egy gyerek, oda-odakoccantja a fémet a boksz falához, mintha egy torz dallamot játszana. Frank Williams az órájára nézett: 15.35-öt mutatott.
Hulme, aki Rindt mögött haladt, az faggatózok gyűrűjében szűkszavúan mesélte, amit látott:
- A Parabolicában repült ki - Elég csúnyán nézett ki... A kocsi egyszer csak balra húzott, neki a védőkorlátnak... A kerekek repültek mindenfelé... Benn maradt az autóban, nem szállt ki...
Nem, mert szinte azonnal meghalt. Eddig alig esett szó róla, mert olyan hajmeresztő: a korlát vasa, ahová belefúródott a Lotus orra, szabályszerűen levágta a versenyző egyik lábfejét. Két perc alatt elvérzett. Bernie Ecclestone, aki Rindt menedzsere volt, gyalog rohant a boxok felől a Parabolicába. Tenni már ő sem tehetett semmit. Visszafelé csak a fehér színű, véres sisakot és az egyik versenyzőcipőt hozta a kezében.
Nina Rindt ekkor egy papot lát meg, s bár Stewart azzal nyugtatgatja, hogy Monzában mindig hemzsegnek a papok, ez a tiszteletes egyenesen hozzájuk lép, és kezét Nina vállára téve csak ennyit mond:
- Bátorság, Signora Rindt.
Ecclestone és Chapman a milánói Niguarda Klinikára robogott, de ott csak a halál tényének megerősítését kapták.
Az osztrák rádió és televízió, megszakítva adásukat néhány perccel 6 óra előtt közölték a visszavonhatatlan hírt: Jochen Rindt Monzában meghalt.
Hat nappal később, szeptember 11-én tartották a temetést Grazban. A Forma-1-es "család" (amelyik abban az évben nem először vett részt temetésen, Zandvoortban Piers Courage halt meg) 34 különböző méretű és rangú repülővel érkezett a stájer fővárosba. Joakim Bonnier ezt mondta a sírnál:
- Bármi is történjék a hátralévő három futamon, az 1970-es év egyetlen és valós világbajnoka Jochen Rindt marad.
És tényleg így történt.
Itt jöjjön akkor néhány szó a roncsról. Az olasz államügyészség azonnal lefoglalta az összetört Lotus 72-öt: utoljára egy daruskocsi kampóján himbálózva látta a világ. Amúgy visszavitték a garázssorra, betették egy üres boxba, amit lelakoltak, és két carabinieri állt őrt, amíg el nem szállították. A Lotus-kamion a két megmaradt, ép versenykocsival (Miles és Fittipaldi Lotusai) hat óra tájt gyorsan elhagyta a monzai paddockot, nehogy azokat is lefoglalják. A baleset hivatalos vizsgálata szeptember 14-én kezdődött meg, a jelentés 37 oldalt tett ki és fékhibát állapított meg. Chapmant felmentették a „gondatlanságból elkövetett emberölés” vádja alól, és 1976-ban (!) telexen üzentek neki, hogy hazaviheti a roncsot. Chapman azonban nem mozgatta a füle botját se, így aztán a kocsi maradéka egy monzai roncstelepre került, ahol a szabad ég alatt rozsdásodott tovább - egészen 1985-ig. Akkor tűnt fel egy ingatlan-befektetőnek, aki csupán a szállítási költségek fejében elvihette a Lotust. Ám ő maga igazából a Lolák iránt érdeklődött, így keresett egy Lotus-gyűjtőt, akivel végül cseréltek. Így került a halál-autó egy, a baleset színhelyétől alig 2 kilométerre fekvő bádoggarázsba, ahol jelenleg is pihen, immár megóvva a további romlástól.
