A F1-es fotótörténet egyik oszlopa a Chier Archívum, amit Bernard Cahier hívott életre, és ma már fia, Paul-Henri Cahier visz tovább. Vele készült az alábbi interjú, 60 évvel azután, hogy Bernard az első képeit elkészítette Monzában.
Hogyan, mikor kezdett el Bernard Cahier fotózni és miképp került be a Forma-1-be?
Az 1952-es monzai futamon volt ott először, egy Kodak Retina gépet használt. A képeit meglátta André Roussel, aki akkoriban a legnagyobb francia szaklap, a L'Action Automobile főszerkesztője volt. Nagyon tetszettek neki, és rögvest fel is ajánlotta neki, hogy legyen a munkatársa, hozzá tartozna a Forma-1 és persze a sportkocsi versenyek is. Szóval így indult.
A mára világhírű Cahier Archívum miképp kezdett el felépülni? Mi volt a napi rutin?
Apám vásárolt néhány Leica fényképezőt, majd egyhamar önállósította magát, az 1953-as szezon végén. Kapcsolatban volt egy sereg magazinnal, a világ különböző pontján. Rutin meg – hát nem volt semmiféle rutin. Barnard egy tökéletesen szabad ember volt. A versenyenek után hazajött, előhívta a filmeket, kiválogatta a legjobb képeket, majd elküldött különböző válogatásokat a lapoknak, ráadásul írt is a képek mellé, tudósított. A negatívokat meg elraktározta a cipős dobozokba, ott pihennek ma is.
A képeiért sokan rajongtak, többek között maga Enzo Ferrari. Az elismert munkájának köszönhetően voltak olyan lehetőségei, amik másnak nem?
A lehetőségeit maga harcolta ki magának: egyrészt nagyon megnyerő, kedves ember volt, remek társaság, és persze a szakmája kiváló művelője. Ez így együtt minden ajtót megnyitott a számára. Később, amikor 1968-ban megalapította az IRPA-t (International Racing Press Association), és egyben az elnöke is lett, még inkább növelte a szakmai súlyát. Üzletileg is sikeres lett, mivel a szponzorok megjelenésével ő is a PR-munka irányába fejlesztett tovább.
Hogyan jött ki a konkurenciával a hosszú évtizedek során? Mely médiumoknak dolgozott legfőképpen?
Igazság szerint Bernardot a legtöbben szívből szerették, de persze voltak, akik féltékenyek voltak rá a sikerei miatt. Hogy kiknek dolgozott? Egy kis felsorolás, a teljesség igénye nélkül: L'Action Automobile, L'Automobile, Road & Track, Sports Car Graphic, Motor Trend, Auto Visie, Auto Motor és Sport, Revue Automobile. Sőt, mi több, voltak még kapcsolatai Olaszországban, Spanyolországban, Marokkóban… Később pedig jöttek a szponzorok: Goodyear, UOP (Shadow), First National City Bank, Marlboro, Canon, Honda és így tovább.
Ki volt a F1-ben a legjobb barátja – és ha lehet ilyet kérdezni, a legjobb fotója?
Nehéz választani, hiszen, mint mondtam sok barátja volt. De talán Jabby Crombac-t újságírót említeném, ők ketten remekül kijöttek egymással. A pilóták közül nagyon összehaverkodott többek között Phil Hill-lel és Dan Gurney-vel. A legjobb képe? Ezt lehetetlen megmondani, annyi jót csinált…
Te hogyan léptél a nyomába? Láttam egy képet, amit 14 évesen készítettél a Parabolica-kanyarban, Monzában, 1967-ben…
Egyszerűen belenőttem az autósportba. A pilóták gyakori vendégek voltak otthon, apám minden verseny után beborította a fotóival a lakás padlóját, amikor a képeket válogatta, szupergyors kocsik parkoltak a bejárat előtt. Aztán egy idő után el is kísérhettem őt a versenyekre, ha iskolai szünet volt. Tizenkettő, tizenhárom éves koromban kezdtem el fotózni magam is – a többi, ahogy mondják, már történelem…
Milyen volt együtt dolgozni az édesapáddal?
Hát, nem volt mindig egyszerű, de többnyire sokkal jobban élveztem, mint nem.
Mennyire változott meg a munkátok az utóbbi években?
Minden teljesen megváltozott: a Forma-1 mára egy teljesen elüzletiesedett sport lett, mindent a pénz irányít, mindent szuperbiztonságossá tettek, a csapatok már szinte paranoiások. Sokkal nehezebb bejutni bárhová is, a korábbi időkhöz képest szinte tapintható, hogy miként vesztjük el egyre inkább a szabadságunkat. Ehhez még hozzájön, hogy a digitális technika teljesen átalakította a F1-es fotózást is, bizonyos értelemben egyszerűbbé vált az élet sok fotós számára. A nagy ügynökségek tették rá a kezüket a piac legnagyobb részére, úgyhogy a magamfajta szabadúszókból egyre kevesebb létezik.
Miképp működik ma a Cahier Archívum?
Szorgosan szkennelgetem az új negatívokat, diákat, de még mindig rengeteg dolog van a régi képekkel. Több mint félmillió képről beszélünk, ami az archívumhoz tartozik. Amik készen vannak, azok elérhetőek a weboldalon, (F1-photo.com), és ez az, ami folyamatosan bővül. Szóval, egy véget nem érő történet ez is.
Lesz-e következő Cahier-generáció a Forma-1-ben?
Mind a két fiam elég jól fotózik, de más dolgokban találják meg az örömüket az életben.
