Mára teljesen feledésbe merült: 1977-ben, az USA Nagydíj után az immár kétszeres világbajnok Niki Lauda meglátogatta Muhammad Alit. Hallottál róla?

Muhammad Ali mindig is szívesen hirdette magáról: – I am the greatest! Én vagyok a legnagyobb.

Ám csodák csodájára 1977-ben az önimádat mellett el kellett ismernie egy másik nagyságot: Niki Laudát. Az osztrák egy évvel korábban kis híján porrá égett a Nürburgringen, elvesztette az 1976-os vb-címet James Hunt ellenében, ám a következő szezonban – épp az USA Nagydíjon, Ali hazájában – szépen megszerezte a második bajnokságát, és ehhez Watkins Glenben elég volt számára egy 4. hely is.

Rögvest fel is mondott Ferrarinál, nem indult a hátra lévő két versenyen, Kanadában és Japánban, helyette a közeli New York felé az irányt. És itt következett a nagy találkozó pillanata, amikor is a pályája csúcsán lévő Ali „fogadta” a pályája csúcsán lévő Laudát. Mondjuk, mindez egy hotelszobában zajlott, és kicsit furcsa módon. Ali az ágyban feküdt, mint egy király, Lauda pedig odaült melléje, afféle szárnysegédként. De úgy látszik, a dolognak volt reklámértéke, és megérte mindkettőjüknek – ez tűnik ki legalábbis a német BUNTE tudósításából, bár hozzá kell tenni, hogy minderről 36 évvel később szinte semmit sem lehet fellelni az interneten.

Nézzük csak, miképp is zajlott le mindez?

A színhely tehát a Statler Hilton 1570-es lakosztálya. Ali az ágyból köszönti a bajnokot: – Hi, Niki! Örvendek, hogy egy ilyen gyors fickóval ismerkedhetek meg!

Mire Lauda: – Na, mi van, Bajnok, te is meg fogod nyerni a következő meccset?

Ali válasza, szerényen: – Naná, hiszen én vagyok a legnagyobb az egész világon! Viszont te, Niki, én mondom, te vagy a legnagyobb autóversenyző a világon. Amit a visszatéréseddel műveltél, az káprázatos!

A bokszoló megkérte a Forma-1-es bajnokot, hogy apróra mesélje el a balesete történetét, majd újból bólogatni kezdett: – Öreg, tutira mondom, hogy megérdemelted a sikert.

De aztán elég volt a sok dicsérgetésből, és hirtelen megragadta a köztudatottan nem éppen atlétikus adottságokkal rendelkező osztrák felsőkarját: – Muti, milyen izmaid vannak? Ó, hát itt alig van valami… De biztos sok az eszed! – tette hozzá megengedőleg.

Lauda: – Hát, amikor a lángok között ültem, az sem segített sokat…

Ali: – Tényleg elég szar lehetett, haver.

Elkattintottak néhány fotót még, Lauda úgy tesz, mintha jól bemosna Alinak, aztán a nagy találkának vége.

Lauda évekkel később Heinz Prüllernek, az osztrákok egyik legnevesebb F1-riporterének csak annyit mondott minderről: – Elég nagy hólyag volt szegény. Olyan imádattal vette körbe magát, amit én mindig is rühelltem. De azért nem bánom, hogy egyszer így összefutottunk.

(A BUNTE magazin 1977. 10. 13-i száma alapján.)