A Wolf istálló, illetve a WR1-es versenygép háromszor is történelmet írt. Mindegyik rekordja megdönthetetlen.
Amikor Walter Wolf 1974-75-ben a Forma-1 felé kezdett kacsintgatni, már rég milliárdos volt. Wolf 1939-ben, Grazban született, majd Németországot érintve Kanadába ment, a zsebében 9 dollárral. Itt a Caritas még 160-nal toldotta meg az alaptőkét, a többiről meg Wolf és s szerencse gondoskodott. Olajfúrótornyok és tengeri olajvezetékek építésével úgy megtollasodott, hogy többek között bevásárolta magát a Lamborghini sportkocsi és traktorgyártó cégbe. A Gian Paolo Dallara által a számára kifejlesztett Countach sokáig híressége a volt a F1-es paddock parkolójának. Wolf, immár Frank Williams társulva azon is spekulált, hogy F1-es csapatot indítana Lamborghini néven, ám ez ügyben nem tudta meggyőzni a többi részvényest. (Jóval később, az immár Chrysler kézben lévő Lamborghini aztán megjárta a Forma-1-et, csúfos kudarccal, noha 1993-ban Ayrton Senna szerette volna, ha Ron Dennis, a McLaren főnöke Lamborghini-motorokat szereltet a kocsijába – ki tudja, akkor miként kanyarodott volna a történet.)
Wolf és Williams párosa nem nagyon működött, mindketten konok és saját érdekeikre figyelő fanatikusok voltak, így 1976 végén szétváltak. Frank megalapította Patrick Headdel a Williams Grand Prix Racing Engineeringet, Wolf pedig Walter Wolf Racinget.
És ő ért előbb célba. Nem csoda, hiszen neki eleve volt pénze összevásárolni a legjobbakat. Hamar összeállt a stáb: a Hesketh-től elhozta az akkorra már bizonyított dr. Harvey Postlethwait tervezőt, a Lotustól Peter Warr sportigazgatót és a Tyrrell hat kerekűjétől nem túlságosan elragadtatott Jody Schecktert. Ez olyan, mintha manapság valaki fogná Adrian Newey-t, Sam Michaelt és mondjuk Nico Rosberget – bár kérdéses, hogy ettől rögvest jönne-e a siker.
Wolf arra kérte Postlethwaitet, hogy egy egyszerű, könnyen kezelhető gépet építsen, aminek nagy a végsebessége. A brit, aki már akkor is az aerodinamika egyik felkentje volt, az elsők között alkalmazott szélcsatornát: a MIRA céghez költözött be, de mai szemmel szinte nevetséges időre – mindössze 11 órát csiszolgatták itt a leendő WR1 vonalait. A kocsit 1976. november 8-án mutatták be a Royal Lancester Hotelben, egyetlen üveg pezsgő kíséretében… Ja, és még valami: a csodás, sötétkék-arany színűre lakkozott autón egyetlen szponzori felirat nem volt. Wolf tömören: - Csak nem fogom elcsúfítani a kocsimat más cégek logóival!
E harcias kiállás ellenére sem ígérkezett könnyű dolguk, hiszen a már ismeretes Frank Williamsen kívül az 1970-es években olyan nagyságok is csak szenvedtek saját csapatukkal, mint az 1964-es világbajnok, John Surtees vagy a későbbi FIA-elnök, Max Mosley a March-csal. De akadtak támogatói is Wolfnak: Enzo Ferrari csodák csodájára megengedte nekik, hogy egy héten át a fioranoi tesztpályán gyakorlatozzanak, nagyban segítve ezzel a felkészülést.
A dátum 1977. január 9., az év első versenye, rögvest januárban, az Argentin Nagydíj. Tradicionálisan 40 fok meleg, ami legalább 50-et jelent a pilótafülkében. A szezon esélyesei a világbajnok James Hunt (McLaren-Ford), a tűzből visszatért Niki Lauda és csapattársa, Carlos Reutemann (Ferrari) és Mario Andretti (Lotu-Ford). Scheckterrel és az új csapattal nem igazán számolt senki, és ez meg is látszott az edéseredményeken. Hunt simán megszerezte a pole-t, mellőle Watson indult, aztán Depailler, Lauda. A Top10-et Andretti zárta, és Scheckter csak 11. lett, azaz – mai kifejezéssel élve – nem jutott be a Q3-ba, mivel folyamatos benzinadagolása gondokkal küzdöttek, így a Cosworth-motor nem tudott felpörögni a lehetséges 10500-as fordulatra. De Postlethwaite nem azért volt zseni, hogy ne jusson eszébe valami: egy nap alatt áttervezte és átszerelte a benzinpumpát, és bíztak benne, hogy ez segíteni fog…
Az is biztos, hogy 35 évvel ezelőtt az autók megbízhatósága sokkal gyengébb volt, mint manapság, ráadásul az év első versenyére ez fokozottan érvényes volt általában. A nagy nevek a körök számának növekedésével szépen fogyatkoztak: Hunt felfüggesztés-hiba, Watson fékgondok miatt állt ki, elfogyott Lauda és Pace is lelassult. Scheckter, aki alatt tökéletesen muzsikált a WR1, ennek megfelelően lopakodott mind előrébb, és a 48. körben átvetette a vezetést, amit a hátra lévő 5 körben nem is adott ki a kezéből.
Megtörtént a csoda: egy debütáns csapat első versenyén diadalmaskodott. Bár hivatalosan ugyan ezt tette az Alfa Romeo is a legelső F1-es nagydíjon, az 1950-es Brit Grand Prix-n, de hát az egy működő és sikeres istálló volt, amit végignyerte már az 1948/49-es évet is. És lehet még beszélni a Mercedes 1954-es, reimsi visszatéréséről, amikor rögvest diadalmaskodtak a Francia Nagydíjon, ám tán szükségtelen magyarázni, milyen versenyhagyományokkal rendelkezett a stuttgarti márka Wolfékhoz képest.
Scheckter még két versenyt nyert 1977-ben: a legnagyobb presztízsűt, a monacóit, és Wolfnak különös ajándékképpen, a kanadait. Niki Lauda mögött 55 pontjával 2. lett a bajnokságban. A folytatás aztán már koránt sem volt ilyen fényes, de az egy másik történet.
Mert a WR1 sikertörténete mégsem ért véget a ’77-es év végével.
Történt, hogy Wolf jó szimattal és némi kalandvágyból a szocialista Lengyelországból Polonézeket kezdett importálni Kanadába. Rettentő olcsó, de mégis strapabíró járgányokról volt szó, és az üzlet megérte. Innen jött a nagy marketing ötlet, hogy az 1979-es Poznani Nemzetközi Vásár keretében az akkori lengyel sztárautóversenyző (mellesleg, a miniszterelnök fia), Andrzej Jaroszewicz menjen néhány kört a poznani versenypályán – a WR1-gyel. A nagy eseményre, a Vasfüggöny mögötti első F1-es szereplésre 1979. június 17-éné került sor, amikor is Jaroszewicz 10 kört tett meg a Wolffal, és arról annak rendje s módja szerint tudósított is a lengyel sajtó. Wolfnak persze rögvest az is eszébe jutott, hogy lehetne egy Lengyel Nagydíj is, de erre akkor, ott senki nem harapott rá…
És ahogy az lenni szokott, a kiszolgált Forma-1 kocsik vagy gyűjtőkhöz kerülnek, vagy különböző bajnokságokban versenyezgetnek velük, ha van rá keret. Angliában, ahol több tucatnyi versenykategória létezik, és szinte minden hétvégén, minden pályán versenyek zajlanak, kitalálták, hogy kiszolgált F1-es kocsiknak külön sorozatot rendeznek F1 Aurora Bajnokság néven. A feltétel az volt, hogy olyan géppel lehetett csak rajthoz állni, ami legalább már egy éve nem indult hivatalos Forma-1 futamon, aztán az, hogy ki készíti fel, milyen anyagi háttérrel indítják, az mindegy volt. Így került rá sor, hogy F1-gyel is próbálkozó agilis hölgy, Desiré Wilson 1980-ban, húsvét hétfőn a Brands Hatch-ben lebonyolított Aurora-futamon egy Wolffal állt rajthoz – és nyert is. Ő az egyetlen nő a világon, aki Forma-1-es autóban ülve versenyt győzni tudott, és bizony ez is a WR1-hez kötődik.
Lehet mondani, hogy Walter Wolf nem hiába álmodott egy nagyot!
