Gilles Villeneuve egy McLaren vonlája mögött mutatkozott be a Forma-1-ben, az 1977-es Brit Nagydíjon. És bár az angol csapatnak szerződése volt vele, a kanadai mégis a Ferrarinál vált legendává, és itt is halt meg 1982-ben. A McLaren egykori menedzsere, Alastair Caldwell mesélt nekem erről a versenyről és Gilles-ről ebben az interjúban.
- James Hunt 1976 végén ajánlotta be Gilles-t a McLarennek, de csak Silverstone-ban vetették be az ifjút - miért?
- Felhívtuk Gilles-t, és felajánlottunk neki egy tesztlehetőséget, illetve azt, hogy esetleg indítjuk majd Kanadában és az USA versenyen, ami sokszor megesett, mert ezek a szezon végén vannak, és olyankor már nem olyan nagy a nyomás rajtunk. Ám ő azonnal átjött Colnbrookba, a McLaren-gyárba, anélkül, hogy erre kértük volna. De végül is jó húzás volt a részéről, mert mindent megmutattunk neki, és az is rögvest kiderült, hogy ilyen fajta versenyzőre van szükségünk. Kedves volt, nyílt, egyenes, imádta az autókat és a versenyzést, szóval, eleve az, hogy csak úgy betoppant, jó kezdetnek számított.
- Miként zajlott az az 1977-es Brit Nagydíj a három pilótával? Az egyikük volt a világbajnok, aki meg is nyerte a futamot, aztán a csapattársa, Jochen Mass, és az újonc kanadai.
- Nos, az év végéhez képest sokkal előbb bevetettük, itt, Silverstone-ban, mivel annyira nagyon szerette volna, és mivel ez volt a hazai futamunk, nem ütközött nehézségbe három kocsival rajthoz állni. Nagyon jól szerepelt, tényleg, remekül vezetett, nem törte össze az autót. Holott minden kanyarban megpördült, az Abbey-t kivéve. Azzal magyarázta, hogy csak így tudja belőni, hogy mennyire gyorsan tud hajtani. Ahogy uralta a kocsit, az fantasztikus volt, és erre addig nem is jöttünk rá magunktól, de jöttek be a pályáról az újságírók, és ők mesélték. Szóval az egész hétvége pompásan alakult. Sajnos, a vízhőfok kijelzője megbolondult, ezért behívtuk, hogy megnézzük, mi van, aztán visszaküldtük a pályára; ha ez nem lett volna, simán pontot szerzett volna az első F1-es versenyén.
- Ezek után mért döntött úgy a McLaren vezetése,Teddy Mayer (esetleg ön?), hogy nem igénylik többet Gilles szolgálatait?
- Én és a csapat nagyobbik része teljesen biztosak voltunk abban, hogy maradnia kell. De sajnálatos módon a Marlboro nem volt érte oda, mondván, hogy nem jól beszél franciául, és különben is, egy európai versenyzőt akartak, mondván, azzal jobban el tudják adni a terméküket. Ettől függetlenül lehetett tudni, hogy ő a mi emberünk, így aztán egy tesztpilóta-szerződést ajánlottunk neki.
- Aztán októberben hagyták, hogy elmenjen a Ferrarihoz. Hogyhogy?
- Ferrari magához rendelte, és amennyire tudjuk, el is ment Maranelloba, ahonnan egy nagyjából olyan ajánlattal tért vissza, mint a miénk. De aztán Teddy Mayer azt tanácsolta neki, hogy kérje meg Ferrarit, szerződtesse le az egész szezonra, arra számítva, hogy a Commendatore majd felbőszül ezen, elkergeti, és visszajön hozzánk; ám pont ellenkezőleg sült el az egész, Ferrari tényleg szerződtette, úgyhogy mi vesztettük el Gilles-t.
- Sajnálták ott a McLarennél, hogy távozott?
- Mindig bántam, mert nagyon illet hozzánk, olyan fajtaversenyző volt, aki nekünk kellett, és abban is biztos vagyok, hogy jól érezte volna magát a csapatban, nagy sikereket értünk volna közösen, világbajnok lett volna. És bár az ember nem változtathatja meg, ami megtörtént, valószínűleg még most is élne, és manapság élvezné az unokáit. Mert máig egyetlen versenyző sem halt meg egy Forma-1-es McLarenben...
- A későbbiekben miképp alakult a viszonya Gilles-lel?
- Gilles-lel mindig jóban voltam. De akkoriban óvakodtam attól, hogy baráti viszonyba kerüljek a versenyzőkkel. Mivel a testvérem és Bruce McLaren is, akik a közeli barátaim voltam, versenyautóban haltak meg, igyekeztem távolságot tartani a pilótáktól. Legfeljebb csapatmenedzserként akartam jelen lenni a temetésünkön, nem a barátjukként...
