Harminc évvel a rettenetes 1982-es Forma-1-es szezon után egyre több olyan vélemény jelenik egykori szemtanúk, barátok részéről, ami alaposan átrajzolja a San Marinói Nagydíjon született végeredményt és az azt követő zolderi tragédiát.

A Ferrari csapatban 1981 óta az addigra már félistennek számító Gilles Villeneuve és a francia Didier Pironi alkotott párost. A kanadai a messzi Québecből, annak is egy aprócska városkájából, Berthierville-ből érkezett Európába, illetve Maranelóba, míg Pironi egy olasz gyökerekkel is rendelkező, félarisztokrata család sarja volt, annak minden előnyével. A két merőben ellentétes családi háttér és ennek folytán habitus ennek ellenére a nyitóévben, vagyis ’81-ben jól megfért egymással. Lehet, mondani, baráti viszony alakult ki a két pilóta között. Sokan – többek között Franco Gozzi, a Ferrari cég nagy hatalmú sajtófőnöke, de maga Piero Ferrari is – állítják, hogy Villeneuve kifejezetten kedvesen foglalkozott Pironival, aki ugyan nem volt kezdő (majdnem egyszerre indultak a F1-ben: Villeneuve 1977-ben 3 nagydíjat futott, Pironi 1978-ban debütált), de a Tyrrell és a Ligier után elkelt számára a támogatás, hogy ki tudjon igazodni az intrikától, politikától sem mentes Ferrari-birodalom mindennapi ügyeiben. Nyilván, az is elősegítette a harmonikus munkát, hogy eleinte Pironi messze nem úgy teljesített, mint azt előző, 1980-as, ligier-es éve alapján várható lett volna. Ennek számos oka lehetett. A Ferrari ebben a szezonban vágott bele a turbó motor használatába – Villeneuve értelemszerűen már tisztában volt mindennel, részt vett a fejlesztésben, ő volt az, aki az Imolában tartott 1980-as Olasz Nagydíj edzésén már használta is a Ferrari-turbót. A motor – előbb BBC, majd KKK turbófeltöltővel – elég erősre sikeredett, de még számos alkalommal elromlott, ráadásul a 126 C, CX, illetve CK kocsik karosszériája inkább hasonlított egy harckocsira, mint egy versenyautóra, és sajnos, olyan sikerrel is működött. Ennek ellenére Villeneuve volt az, aki az év során futott egy pole-t (Imola), és szerzettt két, azonnal legendává váló győzelmet Monacóban és Jaramában. Eközben Pironi csak szenvedett, még azokon a futamokon is, amikor be tudta verekedni magát az élbolyba, később kiesett valami műszaki hiba miatt. Összesen 9 pontot gyűjtött, és a legjobb eredménye egy szerény 4. hely volt Monte Carloban.

Tehát, lehet mondani, elég tiszta volt a kép.

Enzo Ferrari, aki fiaként rajongott Villeneuve-ért, a jelek szerint nem volt elégedetlen. Maranelloban mindenki tudta, hogy legalább egy évet kell áldozni a turbó fejlesztésére – és az eredmények minden bizonnyal fényesebbre sikeredtek, mint előzetesen remélni merték. Enzo szavai szerint Pironi nagyon jól beilleszkedett a Ferrari-közösségbe, a csapat minden tagja hamar megszerette és élvezte a vele való munkát. (Ez annak fényében nem pusztán kincstári szöveg, hogy visszaemlékezések szerint 1982-ben, immár Gilles halála után, Pironi viselkedése megváltozott, egyesek állítása szerint távolságtartó és hűvös lett, annak ellenére, hogy közösen meneteltek a vb-cím felé – amiből végül nem lett semmi.)

Tehát 1982-nek is így vágtak neki, de már abban a reményben, hogy az időközben leszerződtetett angol dr. Harvey Postlethwaite megtervezte a méhsejt-szerkezetű, a belga Hexcell céggel közösen gyártott karosszériával rendelkező Ferrari 126C2-t.

Az évad azonban nagyjából ugyanúgy indult, mint ahogy előző véget ért. Villeneuve brillírozott, 30 körön át vezetett Brazíliában, míg ki nem csúszott, és Long Beachben újból észveszejtő kunsztokat mutatott be Keke Rosberggel való csatájuk során. Végül 3. lett az USA-Nyugat Nagydíjon, ám utóbb kizárták, mert a Mauro Forghieri és a Tomaso Carletti által kifejlesztett, dupla széles hátsó szárnyat a bírák mégsem találtak legálisnak.

Pironi csöndes futamokat produkált, Rióban összeszedett egy pontocskát a 6. helyével – de semmi különösebb. Ezzel szemben – derül rá sor lassacskán – annál hektikusabb volt a francia pilóta magánélete. A gazdag, jóképű Ferrari-versenyzőre tapadtak a nők, és ő a jelek szerint nem tudott elégszer ellent mondani. Ami ezért nem mindegy, mert 1982 tavaszán immár az esküvőjére készült Cathariné Bleynie-vel. Korábban egy színésznővel tartott fenn kapcsolatot: Véronique Jannot-ról van szó, aki a kor francia filmjeinek igazi üdvöskéje volt. Ez persze nem lenne baj, csak túl közeliek az időpontok: Jannot kisasszony az 1981-es szezonban rendszeres vendég volt a Ferrari-motorhome-ban, sőt, Didier-vel együtt szerepeltek a Paris Match címlapján. Ehhez képest a Catheriné-vel való egybekelés pár hónappal később, minimum furcsa.

És ez még nem minden. Híradások szerint Pironi ebben az időben kapcsolatot tartott Eleonora Vallone olasz színésznővel is, mi több, van olyan vélekedés, hogy az imolai futam előtt megnősült Pironi Villeneuve felett aratott győzelmével Eleonorának akarta megmutatni, hogy férfi a talpán.

De ne siessünk ennyire előre.

Közkeletű vélekedés, hogy Pironi nem hívta meg Villeneuve-öt az esküvőre – sokan ebben látták a francia „árulásának” egyik első bizonyítékát.

Allan de la Plante, aki Villeneuve házi fotósa és jó barátja volt, most átszínezte a dolgokat:

- Nem igaz, Didier nem hívta volna meg Villeneuve-éket, igenis, kaptak meghívást. De Gilles sosem érezte jól magát, ahol – úgy érezte – nem tud megfelelő módon viselkedni. Nem volt egy igazán társasági ember.

(Villeneuve maga a témához, általánosságban: - Elheverészek a medence partján, elgrillezgetek, és ezzel maximálisan elégedett vagyok, nincs szükségem másra…)

Megvolt tehát az esküvő, de erre is érdemes néhány szót vesztegetni. Az ifjú pár a Párizs melletti Neuilly sur Seine városkára szavazott. A csapat részéről az „abbénak” csúfolt akkori Ferrari sportigazgató, Marco Piccinini volt jelen, de ami – nekünk magyaroknak – a legérdekesebb, hogy az önkormányzati ceremóniát az akkoriban ott ifjú polgármesterként regnáló Nicolas Sárközy vezette le!

Aztán jött a FOCA-FISA háború miatt csonka, csupán 14 autót felvonultató San Marinoi Nagydíj 1982. április 25-én. A két szupergyors Renault elhullása után maradtak az élen a Ferrarik: Villeneuve-Pironi sorrendben. Az olaszoknál évek óta, legalábbis az 1979-es Olasz Nagydíjtól számítva alapállás volt, hogy ilyen esetben, nevezetesen, amikor a két Ferrari vezet, a hátsó nem támadja az elöl haladót, így minimalizálják a veszélyforrást, vagyis nem veszélyeztetik a leendő kettős győzelmet. Villeneuve akkor, Monzában, szépen végigülte a futamot Scheckter háta mögött, és bár saját bevallása szerint egyfolytában azért imádkozott, hogy Jody 312T4-ese robbanjon le, esze ágában sem volt megelőzni, noha, vélhetőleg, képes lett volna rá. Most ezt várta volna el Pironitól is – szépen kísérje be a célba. Ahogy dr. Postlethwaite kissé epésen megjegyezte:

- Gilles azt hitte, aranytálcán nyújtják neki a győzelmet. Didier viszont azért volt ott, hogy nyerjen.

Ez nyilvánvaló, hiszen a Ferrari-szerelők által többször is felmutatott SLOW feliratot nem nagyon vette figyelembe akkor, amikor Villeneuve-öt megelőzte; bár Gilles eleinte azt hitte, mindezt „csupán a show kedvéért csinálja, hogy szórakoztassa a közönséget”.

És akkor 2012-ben Allan de la Plante megfordítja az egészet:

- Ha alaposan megnézzük a régi felvételt, azt látjuk, hogy Arnoux kiesése után, amikor már Villeneuve vezetett, Pironival a nyomában, Gilles néhány kör múlva hibázik: egy kicsit elhagyja a pályát, ezzel utat adva Pironinak, aki, nyilván, bolond lett volna nem kihasználni a kínálkozó lehetőséget… Csakhogy így már erre, a „fordított” sorrendre lett volna érvényes a SLOW, amit viszont Gilles nem tartott be, azt gondolván, természetszerűleg neki jár a győzelem. Ezen érdemes elgondolkodni. És talán annak is eljöhetne az ideje, hogy a média, amelyik voltaképp elátkozta és ördögnek kiáltotta ki Didier Pironit, bocsánatot kérjen tőle, legalább az emlékétől…

Szóval ez már fordulat, nem?

Más kérdés, hogy ott vannak a köridők: amikor Pironi állt az élen, rendre gyorsabb köröket produkált, mint aztán Villeneuve, amikor ő vette vissza az első helyet. Ennek is lenne egy – elméleti – magyarázata, amit Lorie Coffey, a Pironi-életrajzot jegyző szakíró tárt elénk. Eszerint bejön a képbe a harmadik a nő, Eleonora Vallone, akivel Pironi nem sokkal az esküvője előtt szakított, és ez a tette – mármint Villeneuve legyőzése – egyfajta bizonyítás, illetve vigasz lett volna.

A következményeket ismerjük: Gilles vérig sértődött, ő maga indította el a Pironi-ellenes hangulatot azzal a kijelentésével, hogy „soha többé nem fogok szólni hozzá, soha”.

Ehhez képest Zolder túl hamar jött. Villeneuve halála után Pironi lett a Ferrari No.1.-pilótája, és hollandiai győzelme, majd több dobogós helye után úgy nézett ki, hogy belőle lesz a Forma-1 első francia világbajnoka. A sors nem így akarta. A Német Nagydíj eső áztatta bemelegítőjén ugyanúgy rohant rá Alain Prost Renault-jára, mint májusban Villeneuve Mass Marchjára. Nem halt meg, de F1-es pályafutásának ezen a szomorkás augusztusi délelőttön vége szakadt. Több mint hatvan műtéten esett át, csak hogy 1987. augusztus 23-án halálát lelje egy off-shore motorcsónakban. Catheriné nem sokkal ez után adott életet egy fiú ikerpárnak, akiket Didier-nek és Gilles-nek keresztelt el – hát, nekik sem könnyítette meg a sorsát ezzel a névválasztással. Catheriné később Alain Delon oldalán tűnt fel egy rövid időre – de ez már tényleg egy másik történt.

Semmi köze Imolához.